túrabeszámoló

Tuzson Arborétum

Az Országos Kéktúra mentén haladva igyekszem néhány olyan látnivalót, szakaszt betervezni, ami nem része az eredeti útvonalnak, mégis érdemes rászánni az időt.
Ilyen a Tuzson Arborétum is.

Története

Alapítója dr. Tuzson János, egyetemi tanár, erdőmérnök és botanikus. Kutatási fókusza a növényi szövettan valamint növényföldrajz volt. Ezenfelül gyógynövényekkel (főként gyűszűvirágok típusaival), rózsaolaj célú rózsanemesítéssel és csemeték telepítésével, nevelésével foglalkozott.
Bővebben…

Alapértelmezett
túrabeszámoló

Gerecsei kékség, avagy gerecsei látnivalók

Gerecse hosszú ideje szerepel a képzeletbeli, “Bálint kérlek, túrázz ott is” listámon. Eredeti terveim szerint az ismerkedést a Gerecse 50 keretei között abszolváltam volna, ez végül két ok miatt hiúsult meg. Legfőképp nem szeretem a tömegrendezvényeket, másrészt – ahogy már meséltem nektek – mentális fáradtságom akadály ebben.

Mivel legutóbb utoljára február elején vittem barátokat túrázni, gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal és együtt hódítjuk meg Gerecsét.
Az útvonalhoz döntően az Országos Kéktúrát használtam és a következőképp terveztem: indulás a komárom-esztergomi Tokodról (a település autóval elérhető a 10-es főúton; közösségi közlekedést választva az Esztergom–Almásfüzitő-vasútvonalon) beérkezés pedig Tardosba.

→ Táv: 29,74 km, emelkedés: 1127 m, lejtés: 957 m.
→ Nehézség: a túrát főként a távolság/szintemelkedés aránya, illetve a terep technikai nehézsége miatt közepesen nehéznek ítélem, ugyanakkor a rendszeresen sportoló nehézség nélkül tudja teljesíteni.

A legfontosabb állomások, látnivalók:

  • Hegyes-kő (311 méter) – Tokod központjától (pecsételő az Aladár kocsmánál rejlik, OKTPH_63_B) a kék jelzést követve kaptathatunk fel a csúcsra, érdemes letérni a hivatalos túraútról, mivel az a csúcsot nem érinti.Hegyes-kőA látvány befogadása után keressük a leesett állunkat; a Duna kanyargó túlpartján látszik a Börzsöny szlovák folytatása, tiszta időben könnyen kivehető az Esztergomi Bazilika (a szerencse épp velünk tartott), Pilis hullámzó vonulatai, Gerecse csúcsai.
  • Utunkat folytatva némi ereszkedés és a Kis-kő elhagyása után a tokodi pincék különös hangulata közt találjuk magunkat (szintén pecsételőhely a Kavics Lak felhajtójánál, OKTPH_63_A).
  • Visszaérve az erdőbe, ismét érdemes valamelyest letérni a kijelölt, fenyvessel körülvett útról, hogy a Kőszikla (297 méter) mészkő csúcsairól újra megcsodálhassuk a kilátást. Mi itt fogyasztottuk el jóízűen tízórainkat is.
  • Innen a mogyorósbányai pecsételőhely felé igyekeztünk, melyet a Kakukk söröző ajtajában találunk.
  • Mogyorósbánya és Péliföldszentkereszt közt gyönyörű recepeföldek mellett haladunk el, amik ugyan ottjártunkkor még nem sárgán, de hullámzottak. Az utóbbi településen két pecsételőhelyen is igazolhatjuk a teljesítést (Mama Celestina büfé és egy öreg tölgyfa a templom mellett OKTPH_61_1 és OKTPH_61_2).
  • A(z egyik) pusztamaróti pecsét (OKTPH_60_1) a lucfenyőn található, közelében a régi helyi temető található.
    lucfenyő jelekkel
  • Innen az egyre emelkedő ösvényen megkerüljük a Kis-Gerecsét, megcsodálva a meredek domboldalon pompázó medvehagymát, a sudár bükköst, a rendre felbukkanó meredek, moha borította mészkősziklákat. A szakasz végén várja a túrázókat a Mária-kegyhely tövében egy kedves pihenőhely.
  • Itt még követjük az Országos Kéktúra útvonalát egészen a következő pecsételőhelyig, a Gerecse üdülőig, ahol a kerítésen át látjuk a Serédi-kastélyt is.
  • Itt térünk át a kék háromszögre, hogy meghódítsuk a Nagy-Gerecse 634 méteres csúcsát. Ugyan a táj csodás, de cserébe jelentős emelkedővel is megajándékozza az arra tartó kirándulót. A tévétoronyig régi, romlott állapotú szervizúton baktatunk, hogy szemünket végül 123 méter magas tornyon pihentessük meg. Maga csúcs úgy hatszáz méter után várja a még mindig lelkes túrázókat. A lejmenetbe váltó úton kivágott fák nehezítik a haladást.
  • Az első adandó alkalommal visszacsatlakozunk a kékkel jelzett útra, így még egy pecsétet abszolválhatunk a Bánya-hegyi erdészháznál (OKTPH_63). Mi az épületbe is beóvatoskodtunk, érdemes körültekintéssel lenni, mert a tető statikája kevésbé megbízható.
  • Mivel túránk közelít a 30 km-hez és túl van az 1100 szintemelkedésen is, egy hajtűkanyart húzva a zöld jelzésre csatlakozva Tardos felé vesszük az irányt. A településen a Kemencés fogadót választottuk meleg vacsora elfogyasztására.
    A Budapestre tartó buszra a Tardos, süttői elágazás megállóhelyen szállhatunk fel.

Letöltés → itiner, GPS-track

Az útvonal letölthető.
Ajánlom figyelmetekbe a miáltalunk teljesített verziót is, Strava mutatja is.

Gerecsei_kékség_-_Bálint_túrázik

Gerecsei_kékség_-_Bálint_túrázik_szint

Ha tetszett a bejegyzés

támogasd következő kalandomat egy fehérjeszelet árával.

500 Ft

Alapértelmezett