étel, felszerelés

Hogyan kávézzunk túrázás közben?

Lényegi kérdésekre, életmentő válaszok.

Fiatalabb koromban nem volt szükségem a kávéra a napi operációhoz, ám ahogy a korral nemesedek, egyre jobban akad. Az utóbbi időben több módon főzök kávét, hosszút-rövidet, halottat feltámasztó erejűt, játékot stb.

Fontosnak tartom kijelenteni, nem vagyok barista, illetve a legtöbb lépés saját ízlés alapján módosítható (kávé/víz mennyisége például) és mind fekete, mint a humorom.

Ugyan túra típusától függ, de nézzük milyen lehetőségeink vannak.

Klasszikus kotyogós

Értelemszerűen szükségünk lesz tűzre, kotyogóra és célszerűen fémbögrére. Az eredmény eszpresszó lesz.

Én kétszemélyest szoktam magammal vinni, eredendően a súly miatt.
Pro-tipp: Mielőtt a kotyogóba öntenénk, forraljuk fel a vizet (így hamarabb készül a kávé és kevésbé lesz keserű a végeredmény), valamint az őrleményt ne nyomkodjuk le a kávétartóban – amit én lazán púpozok meg -, ez is segíti az ízvilág megőrzését. A kávé őrlési szintje, tapasztalatom szerint, nagyjából mindegy.

A készítés maga ezután gyerekjáték, a felforrt vizet beleöntjük a kotyogó aljába, összeszereljük és visszatesszük a tűzre. Amint kész, lekapjuk a lángokról s kiöntjük a főzőből.

kotyogóban fő a kávé

Török kávé

Kevesebb felszerelés szükségeltetik, tűz mellett csak egy magas fémbögre kell a főzéshez. Az eredmény hosszú kávé lesz.
A módszer csak nevében tükrözi a klasszikus török kávét. Itt jóval lazábbat, hosszabbat szoktam magamnak készíteni. Mivel ez egy kicsivel több odafigyelést igényel, felsorolásban foglalom össze a folyamatot:

  1. A vizet a bögrében felteszem forrni.
  2. (Fejenként) egy kanál, közepesen őrült őrölt kávét teszek a vízre, nem keverem meg, hadd ússzon.
  3. Megvárom, míg a kávé forrás közelébe kerül, mielőtt elérné, leveszem.
  4. Várok egy-két percet, hogy a zacc leülepedjen az aljára. Ha van másik bögrém óvatosan áttöltöm, ha nincs, így fogyasztom.

készül a török kávé

Termosz

Néha nincs kedvem/időm/lehetőségem megállni kávét főzni és nem is az induláskor fogyasztanám a méregerős fekete folyadékot. Így nem marad más, mint a termosz.
Az IKEÁ-s EFTERFRÅGAD vákuumos ételtartót választottam erre a célra, mivel a leírás alapján nem csak ételre alkalmas. Figyeljünk arra, hogy az eszpresszó jellegű italok mennyiségük miatt nem sokáig maradnak melegek a legjobb termoszban sem.

ikea_termosz.jpg

És ennyi, minden tudásomat megosztottam. Kávézzatok, túrázzatok. Mindkettővel jobb az élet.

Alapértelmezett
felszerelés

túrafelszerelések, amikről nem tudtad, hogy kellenek – életmentő/izolációs fólia (emergency blanket)

A tételmondat igaz, Magyarországon bármelyik irányba is sétál az ember, néhány kilométeren belül lakott települést talál. Ugyanakkor legalább ennyire igaz a túlélők mantrája is, amely a prioritásokra (és azok sorrendjére) hívja fel a figyelmet; menedék, víz, tűz és élelem.

Kevesen gondolnak bele mennyire gyors gyilkos a kihűlés.

Adott esetben akár már néhány órán belül is végzetes lehet. Ráadásul nem kell a szibériai télben vánszorognunk a veszélyhez, elegendő a tapasztalatlanság vagy vakmerőség.
Mesélek két esetet is, amikor szükségem lett volna/volt egy ilyen ilyen fóliára.

Első még jóval túrás korszakom előtt Svájcban, a Rigin esett meg; teljes mértékben amatőr módon készültünk a túrára mind ruházat, mind fizikai állapot szempontjából. A verőfényes, meleg nyári nap fél óra leforgása alatt teljesen megváltozott; heves jégeső, 15-20 fokkal lecsökkent hőmérséklet vette át a helyét. Bőrig ázva, 15 centi jégben gázolva egy kompletten felszerelt menedéknél raktunk tüzet és szárítkoztunk meg.

Második tavaly áprilisban történt, amikor a figyelmetlenségből csak helyben konstatáltam, nem véletlenül írják a túraszakaszra, hogy esőben nehezen járható. Az olvadástól megáradt rohanó, jéghideg patakba az egyik gázlónál derékig estem. Ugyan először azt hittem lábon “kihordom”, végül éreztem a kihűlés első jeleit; reszketés és a csökkent finommotorikus képességek. Így nagy koncentráció árán még sikerült tüzet raknom szárítkozni. Itt már okosan csomagoltam magammal életmentő fóliát és ügyesen be is csavartam magam. A hőtartó képessége a tűz melegével együtt hamarosan csodát tett.

A fólia használata roppant egyszerű; kívül aranyszínű felével megtartja a hőt és melegen tart, míg fordítva segít a hőelvezetésben.

Mivel mind ára és súlya elenyésző, bátorítok mindenkit a vásárlásra. Decathlonban jelenleg 790 forintért kapható.
Processed with VSCO with f2 preset

Alapértelmezett
felszerelés

túrafelszerelések, amikről nem tudtad, hogy kellenek – ziploc

Ebben a sorozatban kevésbé ismert felszerelésekről és azok praktikus felhasználási módjáról fogok néhány perces bejegyzésekben szólni.

Amikor túra előtti estéken elkezdem összeállítani a másnapi felszerelést, az utóbbi időszakban egyre többször veszem észre, hogy tudattalanul egyre többször és egyre több újrazárható zacskót használok. Miért? Mivel

a ziploc egyszerűen bámulatosan sokoldalú

édesanyám is büszke lenne rám milyen rendszerezetten pakolok.

Mikre is használom valójában?

  • elektronikai eszközök (mobil, akkuk stb.) száraz tárolására (sokkal egyszerűbb, könnyebb és olcsóbb, mint egy dry bag, egynapos túrára pedig főleg)
  • gyújtós, éleszték szárazon tartására
  • ételek, snackek rendszerezésére
  • térkép, itiner, Országos Kéktúra pecsétgyűjtő füzet stb. becsomaolására
  • konyhai eszközök, alapanyagok tárolására (spork, kávé, müzliszelet stb.)

    ziplocban a cucc

Ha ti is az IKEÁ-ban vennétek, ISTAD néven találjátok hat különböző méretben.

Alapértelmezett
felszerelés

FISKARS X7

The post in English.

Minél több időt töltök az erdőben kisebb-nagyobb teendőt elérve, egyre jobban konstatálom minden eszköz abban a legjobb, amire tervezték. Az én esetemben ez általában vágást jelent, még a egy kés, egy fűrész vagy egy fejsze teljesen másképp teszi ezt.
A kések inkább pontos vágásra, szeletelésre, faragásra valók. Fűrészekkel fűrészel az ember (nocsak). A balták kisebb fák kivágására, hasításukra ideális. Legalábbis az én véleményem szerint.

Amennyiben valaki ennek megfelelően használja az eszközöket, kevesebb karbantartást igényelnek, tovább tartanak és hatékonyabbak, egyszerűbben használhatóak.

wpt

A fafeldolgozási hármasom, ez alkalommal a túrázásaim alatt használt baltát szeretném gyorsan bemutatni. Ez egy laikus szemszögéből fog történni, így senki ne várjon részletes információkat, úgymint acélkeménység, súly stb. Ajánlom a holnapukat

Mire van szükségem?

– alacsony karbantartás
– tisztességes ár
– megfelelő ár/érték arány
– helyénvaló méret és balansz – kicsi és könnyű túrázáshoz, de mégis elég hatékony

Relatív sok időt töltöttem az ideális jelöltért és ebben a kategóriában a Fiskars X7 mindig előkerült kiváló értékelésekkel. Mivel teljesen megfelelt az igényeimnek idén februárban megvásároltam ~40 euróért a német amazonon.

Mire használom?

Nyilvánvalóan fahasogatásra, amik meglehetősen jól végez és itt-ott területtisztításra. Még nem építettem vele erdei menedéket (amit tervezek).

Verdikt

Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a baltával – igen kompakt, borotvaéles, egészen éltartó, pont kényelmesen elfér a tenyeremben és rendkívül jól teljesít.

Alapértelmezett